Milyen szerepet tölt be az ön életében a víztisztító?

Milyen szerepet tölt be az ön életében a víztisztító?

Ha a fenti kérdésre az a felelete, hogy egyelőre semmilyet, mert még nem rendelkezik víztisztító készülékkel, akkor a legjobb, ha hamar változtat álláspontján. A csapból folyó víz ugyanis nem nevezhető egészséges alternatívának. Ma már tudjuk, hogy az íz- és illatrontó anyagokon kívül, amik sűrűn okoznak kellemetlen pillanatokat, megannyi kórokozó, lebegő szennyeződés úszkál a vízmolekulák között. Ezek a vezetékes vízben, mint „együtt járó kiegészítések” érkeznek, de a legkevésbé sem lehet őket szívesen látott vendégeknek nevezni. 

Érdekes, hogy mégis legtöbbször, az amúgy ártalmatlan, de valóban rettentően idegesítő, esztétikumot rontó anyagok verik ki a biztosítékot. Ha ivott már klórtól fehérlő vizet, vagy épp a vastól vöröses-barnásra színeződött variánst, akkor pontosan ismeri ezt, az undorral vegyes érzést. Ha ehhez még hozzáadódik az ízrontó anyagok jelenléte, akkor kész is a merénylet.

A víztisztítók ezen a ponton szoktak célkeresztbe kerülni, pedig a helyzet az, hogy már a kezdettől fogva szükség van az alkalmazásukra. Az ízleléssel ugyanis nem érzékelhető, és szemmel nem látható, de határozottan jelenlévő egyéb kórokozók sokkal több gondot okozhatnak, mint az érzékeléssel felfogható adalékok. Ha nem tudja, milyen víztisztítót vásároljon, akkor kezdje egy szűrővel rendelkező kancsó beszerzésével, és tapasztalja meg, mit jelent a tiszta víz fogyasztása.

Érezhető lesz a különbség. Ezek után valószínűleg nem fog másra vágyni, tehát tovább gondolkodhat, nagyobb kapacitású alternatívában, ami egész családja vízigényét képes ellátni, akár még a tisztálkodásra szánt vezetékes vizet is kiváltva.

Szállítás, Garancia

60-90 napos
pénzvisszafizetési garancia

Ingyenes kiszállítás
39.000 Ft felett!

Megbizhatobolt.hu - Webáruház értékelés. Mennyi csillagot érdemel ez a webáruház?
Simple Pay fizetés

 

Like-olj te is!
Vásárlói visszajelzések

Az alábbiakban egy-egy részletet olvashat a vásárlóink által írtakból. Tekintse meg a véleményeket teljes terjedelmükben! Tovább a vásárlói véleményekhez >>


"Víztisztító készülékre azért volt szükségem mert egyszerűen és tömöröen: ihatatlan volt a csapvizünk."

"Először más víztisztító készülékkel próbálkoztunk, de annak üzemeltetése nagyon sokba került. Áramot fogyasztott, és a víz egy része is haszontalanul folyt el."

"Egészségügyi okok vezettek a konyhai víztisztító, illetve a zuhanyszűrő megvásárlásához. Mindkettőt már legalább másfél éve használom, teljes megelégedéssel."

"Az interneten olvastam és néhány ismerősömtől is hallottam az ívóvizünk szennyezettségéről (ennek bárki utánajárhat, hogy mit is iszunk meg naponta)."

 
Kedves Farkas Tamás!
 
"Köszönöm a megkeresést, az Önöktől vásárolt páramentesítővel és légtisztítóval nagyon elégedett vagyok, elérkezett az idő és lehetőség, hogy a víztisztítót is beszerezzem."