Menü

Nagy pontossággal mér a lézeres távolságmérő

A technikai fejlődés nagyon sok fajta praktikus eszköz megjelenését teszi lehetővé. Egészen biztos, hogy sokan nem tudják, hogy létezik lézeres távolságmérő. De akiknek az a szakmája, hogy mérnek és számolnak, azoknak nagy segítség a munkában. Ugyanis a lézeres távolságmérő, modelltől függően 35 és 50 m-es, távolságban mér és számol ki pl. térfogatot, vagy ad össze és von ki mértékeket.

 Nem kell a mérőszalaggal szaladgálni, papírra írogatni és fejben kombinálni, illetve számológéppel számolni. A lézeres távolságmérő utolsó húsz mérése előhívható. Könnyen kezelhető, jó fogása van, automatikusan kikapcsol. Nem véletlen, hogy a német teszten igen jó eredményt ért el.

A magas házak is mérhetők vele, tehát a külső munkák előszámításaihoz nagyon alkalmas. Itt ugyanis hagyományos mérőszalaggal, csak saccolni lehet, a magasságot, de a lézeres távolságmérő pontosan meg tudja mutatni, hogy pl. egy többemeletes ház milyen magas. Ezzel az is pontosabban kiszámolható, hogy mennyi anyag kell majd az elvégzendő munkához. Természetesen ez az eszköz annak éri meg, aki valamilyen szereléssel foglalkozik, szigeteléssel, festéssel, burkolással, villanyáram szerelésével.

A precízen dolgozó eszközök nem olcsók, viszont a mindennapos használattal és a pontossággal, valamint a munka leegyszerűsítésével megéri a befektetés. A mérőhöz egy praktikus táska is tartozik, ami védi a nagyobb ütésektől. Amennyiben úgy érzi, hogy mégsem tudja kellőképpen kihasználni, akkor ha a vásárolt állapotban 30-90 napon belül visszaküldi, ezen időn belül pénz visszafizetési garanciát vállalunk.     

Címkék: lézeres távolságmérő

Tartalomhoz tartozó címkék: Blog Lézeres távolságmérő

Keresés