Menü

Költségkímélő vízlágyítás

Hazánk területének kétharmadán a víz a kemény és a nagyon kemény között mozog. A mindig is így volt, csak kevesebb eszközt használtunk, amely a vízzel kapcsolatos, pl. fűtési rendszer, mosó és mosogatógép, gőzölős vasaló, hogy csak a legismertebbeket említsem. Csak a Békéscsaba – Debrecen – Szolnok háromszögben, valamint Zalaegerszeg környékén megfelelő a víz lágysága, tehát ebben a térségben nem szükséges a vízlágyítás. Illetve nem nélkülözhetetlen. 

A víz keménységét német keménységben mérik és ennek ismeretében tudják a különféle cégek meghatározni, hogy milyen fajta vízlágyítás szükséges. A másik fontos paraméter, hogy mennyi a napi vízfogyasztási igény, hiszen ettől is függ a megfelelő gép megtervezése.

A vízlágyítás egyszerű kémiai folyamat, amely az ioncsere elvén alapszik. A víz keménységét okozó kalcium és magnézium ionok „helyet cserélnek” a gyanta felületén lévő nátrium ionokkal.

Ez a gyakorlatban azt eredményezi, hogy a berendezésből kiáramló víz, már lágy lesz. Ez nagyon fontos a háztartási berendezéseknek, hiszen a kalcium lerakódások a különféle eszközökön általában az eszköz javítását vonják maguk után. És a javítás a jobbik eset, jó ha nem kell cserélni. Tehát annak ellenére, hogy a vízlágyítást végző eszköz pénzbe kerül, még mindig kisebb költséget jelent, mint a háztartási gépek folyamatos javítása vagy cseréje. 

Ugyanakkor fontos tudni, hogy pl. a gyantával működő vízlágyítók a Kálciumot és a Magnéziumot Nátriumra cserélik. Így egyrészt kivonják a vízből ezeket az ásványi anyagokat, másrészt Nátriummal helyettesítik. Érdemes átgondolni, hogy ez jó-e a szervezetünknek, vagy az iváshoz más alternatívában gondolkodjunk.

Címkék: vízlágyítás

Tartalomhoz tartozó címkék: Blog Vízlágyítás

Keresés