Menü

Ivóvíztisztítás

2018. 06. 15. 07:00:00

A víztisztítás gyakorlatilag csak egyetlen elhatározás kérdése. Ha úgy érzi, hogy itt az idő tiszta vizet önteni a pohárba, akkor tudatos és céltudatos döntésével több szempontból is jól járhat. Egyrészt a tiszta víz olyan körülményeket teremt a szervezete számára, ami pótolhatatlan. A legkisebb becslések szerint is naponta 2-3 liter víz elfogyasztása a javasolható egy felnőtt, egészséges ember számára. 

2018. 05. 12. 05:00:00

A vízfogyasztás fontosságára nem lehet elégszer felhívni a figyelmet, hiszen az emberi szervezet körülbelül 75 százaléka víz. Ez kortól függően változhat, de a hidratáltság minden életkorban kiemelt jelentőséggel bír. A dehidratált szervezet nem csak nem tud optimálisan működni, de különféle betegségek is megjelenhetnek a tartósan kiszáradt állapot miatt. Sokan csak akkor nyúlnak a pohár után, ha már szomjasak, pedig folyamatosan fontos lenne a vízpótlás. 

2018. 02. 23. 05:00:00

A víztisztítás nagyon lényeges momentum, ám ennek ellenére viszonylag kevesen, keveset beszélnek róla. A legtöbben az általános szennyvíztisztításról hallottak, de behatóbban csak néhányan ismerik ezt a területet. Természetesen nem is lehet elvárás, hogy mindenki pontosan tudja hogyan zajlik például az ivóvíz előállítása. De az már annál inkább lényeges, hogy az emberekben tudatosodjon a tény: attól még, hogy valamit „ivó” jelzővel látnak el, az nem biztos, hogy magas minőséget jelent. 

2018. 02. 16. 06:00:00

Sokszor és sokat emlegetett kérdés, hogy miért élvez olyan nagy prioritást az ivóvíztisztítás? Az igazság az, hogy mindaddig míg az emberek elhiszik, hogy a vízvezetékből érkező alternatíva, mely ivóvíz névre hallgat tökéletesen alkalmas a fogyasztásra, addig nagymértékű változás nem várható. Az elmúlt években, azonban a tendencia mégis alakul, bár tény és való, hogy nagyon lassan, megfontoltan. Ám egyre többen találják magukat szembe olyan jelenségekkel, melyek szabad szemmel is jól láthatóak, felfoghatóak. 

2017. 11. 10. 06:00:00

Néhány évvel ezelőtt még hangsúlyozni kellett az ivóvíztisztítás fontosságát. El kellett mondani, fórumok ezrein, hogy bár a csapból folyó alternatíva nevében szerepel az „ivó”, mint szó, ami ugye arra enged következtetni, hogy a szervezet számára a lehető legjobb variáció, ám ez nem jelent semmit. Pontosabban korántsem azt jelenti, amit a legtöbben társítanak mellé. A tudatos gondolkodás, az életmódváltások sora, és úgy globálisan a fogyasztói társadalom átalakulása hozta magával az igényt, hogy a vezetékes variáció helyett valami jobbat, tisztábbat, egészségesebbet kellene inni.

2016. 12. 16. 12:00:00

Magyarország gazdag forrása a jó minőségű vizeknek, ez vitathatatlan. Ám ez a tény nem egyenlő azzal, hogy ezeket a vizeket nem kell kezelni, tisztítani. Az ok egyszerű. Hazánk vizei nagyon kemények, ami miatt nagyon megnő a vízkövesedés esélye, ráadásul a fertőtlenítésnek köszönhetően a szennyeződéseken kívül nagy mennyiségű klór is fellelhető a vizekben. Ezért is van szükség a vizek lágyítására, tisztítására. Az ioncserélt víz teljes mértékig alkalmas a fogyasztásra, jótékony tulajdonságai pozitívan hatnak környezetünkre, egészségünkre. 

2016. 05. 01. 08:06:00
Sokakban felmerül a kérdés, hogy miért is van szükség az ivóvíz szűrő használatára, hogy miért szükséges a csapból folyó vizet megtisztítanunk, mielőtt elfogyasztjuk azt. Az elfogyasztott víz minősége és a testünk, szervezetünk egészsége között óriási kapcsolat van.
2016. 04. 07. 17:25:17
Valószínűleg már sokakkal megesett, hogy megkérdőjelezték a csapvíz minőségét. Ha ön is feltette már ezt a kérdést, akkor ideje lépni az ügy érdekében. Első lépés az ivóvíz vizsgálata lesz, amit szakemberek végeznek.  Ha az túlzottan szennyezet, akkor ajánlott vásárolni egy minőségi víztisztítót, amit könnyedén megrendelhet cégünktől.
2015. 06. 05. 03:22:00
Az ivóvízre minden embernek szüksége van, hiszen testünk legnagyobb százaléka víz, így folyamatosan pótolni kell a készletünket. Az ivóvíztisztítás bevett szokássá vált már rengeteg helyen, ami teljesen érthető figyelembe véve azt, hogy a vezetékekből érkező folyadék a legtöbb esetben szennyezett. A szennyezés lehet több típusú, például klór, vagy más anyagok lehetnek a vízben, amelyet el kell távolítani. Rengeteg olyan készülék létezik, amelyeknek legfőbb feladata az ivóvíztisztítás, épp emiatt nehéz a döntés azoknak, akik nem tudják, hogy pontosan melyiket is választanák, melyik volna a legjobb megoldás egy adott helyzetben.

Keresés