Menü

Házi víztisztító mustra

Házi víztisztító mustra

Ha úgy határozott, hogy házi víztisztítóval ajándékozza meg önmagát, és esetleg családját, akkor jó, ha még a vásárlás előtt tájékozódik a kiszemelt készülék fenntartási költségeiről. Természetes, hogy elsősorban a végcél lebeg a szeme előtt, azaz a tiszta víz, ám érdemes akkor már olyan eszköz mellett döntenie, ami minden szempontból a lehető legideálisabb alternatívát kínálja. 

A gyártó mindenképpen mérvadó, ahogy az is lényeges, hogy az adott terméket hol, milyen anyagok felhasználásával állítják elő. Az alapanyag nagyfokú minősége gyakorlatilag meghatározza az élettartam hosszát, épp ezért ezen nem szabad spórolnia. A házi víztisztító lelke a szűrőbetét. Azon túl, hogy ennek köszönhető a kifolyó tiszta víz, nagyjából ettől függ az is, hogy mennyire gazdaságos a választása.

Ugyanis, ha alapvetően egy olcsóbb terméket szemelt ki magának, akkor úgy tűnhet, takarékosan járt el. Igen ám, de ha a szűrőbetétet rendszeresen cserélni kell, gyakrabban, mint amilyen sűrűn ön gondolta, akkor máris ott tarthat, hogy többe került a leves, mint a hús. Nincs probléma azzal, hogy a szűrőbetét cserére szorul, ez természetes, hiszen a használat során idővel kimerül. Az időfaktor az, ami nem mindegy. Így vásárlás előtt feltétlenül informálódjon arról, hogy milyen a szűrő kapacitása, és kb. mekkora a várható élettartama.

A szervízdíj is mérvadó, már amennyiben van ilyen. Erről a beszereltetés előtt érdeklődjön, így állhat össze a teljes anyagi háttér, aminek ismeretében már megfontoltan dönthet, hogy végül ne csak a pénzügyek területén, hanem otthonában is tiszta vizet tudjon önteni a poharába.

Keresés