Menü

Fogyás vízzel?

Fogyás vízzel?

A címben nem egy vadonatúj sikerdiéta neve olvasható. Vízzel természetesen nem lehet fogyni, pontosabban: ha étlenül kizárólag folyadékot fogyaszt, mégpedig tiszta víz formájában akkor valóban megszabadulhat súlyfeleslegétől, de közben teljesen kizsigerelheti a szervezetét, éheztetve sejtjeit, szöveteit, melyek végül abszolút életmentő üzemmódba kapcsolnak, és még a vizet is megkötik, biztosítva a test fennmaradásához szükséges körülményeket. 

Az tehát nem lehet vita témája, hogy az éhezés nem jó stratégia, bármennyire is gyorsan kívánná a múltban hagyni testes lényét. Zárójelben megjegyzendő, hogy a súlytöbblet sem egy nap alatt jött fel, azaz a leadása sem következhet be hirtelen. Pláne, ha tartós végeredményben reménykedik.

Nem megyünk bele abba, hogy milyen típusú diéták, étrendek élik most divatjukat, mert akkor gyakorlatilag száz oldalnyi tanulmányt adhatnánk közre, ami csak érintené az egyes variációkat. Viszont a víz szerepe függetlenül attól, hogy milyen előírásokat követ, megkérdőjelezhetetlen. A test méregtelenítő folyamataihoz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű víz biztosítása.

Dehidratált állapotban a szervezet nem tudja a salakanyagokat kisöpörni, ami komoly problémákhoz, és többek között az anyagcsere teljes belassulásához vezethet. Nem véletlen, hogy fogyókúra idején fokozott vízfogyasztás javasolható. Ráadásul egy jó pohár víz megivásával a gyomor részint telíthető, ami étkezések előtt akár hasznos is lehet, hiszen hamarabb elérhető a jólakottság érzése.

A fogyás első periódusában a szervezet a feleslegesen megkötött víztől szabadul meg, ezért tapasztalható általában az első hetekben nagyobb mértékű súlyleadás, ám ez hangsúlyos, hogy pusztán vízveszteséget jelent, amit nemcsak ildomos, hanem szükséges is pótolni.

Tartalomhoz tartozó címkék: Blog Tiszta víz

Keresés