Menü

A nagy víztisztító teszt eredménye

A nagy víztisztító teszt eredménye

A víztisztító teszt egyetlen kérdéskört vizsgált, de azt behatóan, milyen hatások fedezhetőek fel, érhetőek tetten azon tudatos elhatározás nyomán, hogy az ivóvíz, mely a vezetékes rendszerben kering nem ideális, éppen ezért tisztításra szorul? Már maga a döntés meghozása óriási jelentőségű, tulajdonképpen itt kezdődik minden. 

Hiszen az ivóvízzel kapcsolatos dilemmák némileg megfoghatatlanok, lévén a nem kívánatos komponensek nagyrészt láthatatlanok. Jó, ha már fogott a kezében klórtól fehérlő vagy vastól barnás színezetű nedűt, akkor tudja, vannak kivételek, melyek sajnos nagyon is kiszúrhatóak.

Az íz- és illatrontó anyagokat pedig még nem is említettük, ezek szintén érzékszervekkel felfoghatóak és “elcsíphetőek”. Pedig ezek valójában csak a jéghegy csúcsát alkotják. Minden egyéb komponens ugyan láthatatlan, de a legkevésbé sem nélkülözhetetlen. A felismerés ezen pontján merül fel a kérdés, hogy akkor mi tévő legyen?

Az sem vitás ma már, hogy az üveges ásványvizek túlságosan sok hozzáadott anyagot tartalmaznak, tehát a fogyasztásuk nem kifejezetten javasolható, nagyobb mennyiségben meg aztán kifejezetten kerülendő. A víztisztítás ma már nem jelenthet kihívást, mivel számtalan konstrukció áll a rendelkezésére.

A legfontosabb dilemma, mely eldöntésre szorul, ha azon már túl van, hogy kell-e egyáltalán víztisztítás (igen, kell), az a mennyiség megálmodása. Mekkora mennyiségű vizet kíván előállítani naponta, tisztított formában? Hány liter víz folyik/fogy el egy 24 órás szakaszban, és melyek azok az életterületek az iváson kívül, ahol még szeretné hasznosítani a tiszta víz előnyeit?

A víztisztító teszt eredménye egyértelműen a víztisztítás fontosságának irányába mutat!

Ha a fenti kérdésekre megtalálta a releváns feleleteket, akkor senki sem akadályozhatja meg abban, hogy egyénre szabott választásával végre tiszta vizet önthessen a poharába.

Keresés