Minőségi ivóvíz

Manapság nagyon sokféle információt hallhatunk arról, hogy hogyan is tudunk egészséges ivóvízhez jutni és melyik a jó minőségű ivóvíz. Természetesen minden gyártó és ivóvíz előállító a saját márkáját dicséri, ami még nagyobb káoszt okoz az emberek fejében. Természetesen megindokolni sok mindent lehet és nem is kell elferdíteni az igazságot ahhoz, hogy mindenkinek igaza legyen. 

Régen ez a kérdés nem volt ennyire összetett, hiszen a földeket nem kezelték ennyiféle vegyszerrel és hiába szűrik át a földrétegek a vizeket, ha maga a szűrő is telítődik lassan. A különféle egészségügyi problémák sokasodnak, legyen az emésztéssel, belső szervekkel kapcsolatos. Mivel az emberi test kétharmada víz és minden sejtünk fő alkotóeleme, ebből következően mondhatjuk, hogy az ivóvíz életbevágóan fontos. Ha nem iszunk eleget, ha a bevitt ivóvíz nem megfelelő minőségű, akkor bizony lassú ütemben, de kezdetét veszi egy egészségkárosító folyamat.

Természetesen a megfelelő ivóvíz hiánya illetve csökkentett mennyisége, közvetlenül ritkán okoz betegséget, de közvetetten gyakran. Ugyanis, ha több tényező összeadódik, akkor már láncreakciószerűen elindul a szervezet leggyengébb pontjain a károsodás, népszerű nevén egy betegség. A vízre ritkán gyanakszanak és kevesen keresik ebben a megoldást. Pedig egy próbát mindenképp megérne. Először is megízlelni többfajta vizet és azt inni, amelyik a legjobban tetszik. Persze ez lehet, hogy nem midig ugyanaz a víz lesz, tehát mindenképp folyamatosan figyelni kellene rá.    

Címkék: Ivóvíz

Tartalomhoz tartozó címkék: Blog Ivóvíz
Kosár
0 árucikk
Víztisztító előnyök
Vásárlói visszajelzések

Az alábbiakban egy-egy részletet olvashat a vásárlóink által írtakból. Tekintse meg a véleményeket teljes terjedelmükben! Tovább a vásárlói véleményekhez >>


"Víztisztító készülékre azért volt szükségem mert egyszerűen és tömöröen: ihatatlan volt a csapvizünk."

"Először más víztisztító készülékkel próbálkoztunk, de annak üzemeltetése nagyon sokba került. Áramot fogyasztott, és a víz egy része is haszontalanul folyt el."

"Egészségügyi okok vezettek a konyhai víztisztító, illetve a zuhanyszűrő megvásárlásához. Mindkettőt már legalább másfél éve használom, teljes megelégedéssel."

"Az interneten olvastam és néhány ismerősömtől is hallottam az ívóvizünk szennyezettségéről (ennek bárki utánajárhat, hogy mit is iszunk meg naponta)."

 
Kedves Farkas Tamás!
 
"Köszönöm a megkeresést, az Önöktől vásárolt páramentesítővel és légtisztítóval nagyon elégedett vagyok, elérkezett az idő és lehetőség, hogy a víztisztítót is beszerezzem."