Létezik –e legmegfelelőbb víztisztító berendezés?

Nagyon sokan hallottak már a víz tisztaságának fontosságáról. Éppen így, sokan legyintenek csak, hogy ez egy kitalált történet és a csapvíz nyugodtan fogyasztható, hiszen dédapáink is ezt itták. Egy dolgot azonban elfelejtenek ezzel kapcsolatban, azt, hogy dédapáink korában nem létezett ilyen mértékű vegyszerhasználat. Itt nemcsak a műtrágyák és gyomirtók értendőek, hanem a mosószerek, gyógyszerek, ipari szennyvizek is. 

 Igaz, hogy a Földünk óriási és sok mindent elbír, akár az emberi szervezet, de határa van mindennek.

Az ivóvíz már nem azzal a minőséggel rendelkezik, amit dédapáink ittak és noha még fogyasztható, de nagyon sokaknál okoz különféle egészségügyi problémát ez az ún. tiszta víz. Éppen ezért döntenek sokan amellett, hogy valamilyen víztisztító berendezést hívnak segítségül, azaz vásárolnak meg. Nagyon sokfajta berendezés létezik, tehát érdemes időt szánni arra, hogy a legmegfelelőbbet válasszuk ki. A víztisztító berendezések különböző kapacitásúak és különféle feladatokat látnak el. Ebből kifolyólag az árak is igen eltérőek.

Az első víztisztító berendezéseket az amerikai hadsereg fejlesztette ki abból a célból, hogy az űrhajósok vizét megtisztítsa, illetve, hogy a katonák a sós tengervízből iható vizet készíthessenek. Az ilyen víztisztító berendezés komoly szűrőberendezéssel rendelkezik és szinte minden folyadékból képes ivóvizet előállítani. Ez a víztisztító berendezés a fordított ozmózis elvén működik és a legdrágábbak közé tartozik. Folynak a viták arról, hogy hosszantartóan az így készült víz áldásos-e az egészségünkre, hiszen a vízmolekulán kívül semmit sem tartalmaz.  

Címkék: víztisztító berendezés

Tartalomhoz tartozó címkék: Blog Víztisztító berendezés
Kosár
0 árucikk
Víztisztító előnyök
Vásárlói visszajelzések

Az alábbiakban egy-egy részletet olvashat a vásárlóink által írtakból. Tekintse meg a véleményeket teljes terjedelmükben! Tovább a vásárlói véleményekhez >>


"Víztisztító készülékre azért volt szükségem mert egyszerűen és tömöröen: ihatatlan volt a csapvizünk."

"Először más víztisztító készülékkel próbálkoztunk, de annak üzemeltetése nagyon sokba került. Áramot fogyasztott, és a víz egy része is haszontalanul folyt el."

"Egészségügyi okok vezettek a konyhai víztisztító, illetve a zuhanyszűrő megvásárlásához. Mindkettőt már legalább másfél éve használom, teljes megelégedéssel."

"Az interneten olvastam és néhány ismerősömtől is hallottam az ívóvizünk szennyezettségéről (ennek bárki utánajárhat, hogy mit is iszunk meg naponta)."

 
Kedves Farkas Tamás!
 
"Köszönöm a megkeresést, az Önöktől vásárolt páramentesítővel és légtisztítóval nagyon elégedett vagyok, elérkezett az idő és lehetőség, hogy a víztisztítót is beszerezzem."