A víztisztás minden problémát megold

A magyarországi vizek az átlagosnál jóval tisztábbak, de sajnos még ez sem elég ahhoz, hogy egészségesnek nevezhessük. A fertőtlenítésre használt klór, a klórmaradványok, az elavult vízhálózat okozta lebegőszennyeződések, a különböző gyárak illegális tevékenységeiből származó vegyi anyagok mind-mind jelen vannak vízben, amelyet a csapon engedünk. 

Ennek tudatában vagy a víztisztítás mellett döntünk vagy többet nem iszunk vezetékes vizet. Igen ám, de tudni kell, hogy ezek a káros anyagok nem csak fogyasztás által kerülhetnek be a szervezetbe, hanem tisztálkodáskor is. Zuhanyzás, fürdés alkalmával a bőrön, illetve vízgőzként a tüdőn keresztül legalább annyi mérgező anyag jut be a szervezetbe, mintha a szóban forgó vízmennyiséget meginnánk.

Ezért inkább ajánlott a víztisztítás mellett letenni a voksunkat, mivel így csak egészséges vízzel kerülhetünk kapcsolatba. A víztisztítás megoldható központi víztisztítóval, mely az összes vizet megtisztítja, ami a lakásba bejön, vagy vannak asztali és csapra szerelhető változatok is, amelyek csak adott csaptelepről származó mennyiséget szűrik meg.

Az esetben ha az utóbbiak mellett döntünk, akkor szükség lesz zuhanyszűrőre is, hogy a tisztálkodásra alkalmazott csapok le legyenek fedve. Egy csapra szerelhető víztisztító beszerzése mindenképpen hasznos lehet, hiszen ezt bármikor különösebb nehézség nélkül áttehetjük egy másik csaptelepre, így akár nyaraláskor, utazáskor, üzleti utakon is jól jöhet, hogy bárhol is legyünk mindig élvezhessük a víztisztítás előnyeit.

Tartalomhoz tartozó címkék: Blog Víztisztítás
Kosár
0 árucikk
Víztisztító előnyök
Vásárlói visszajelzések

Az alábbiakban egy-egy részletet olvashat a vásárlóink által írtakból. Tekintse meg a véleményeket teljes terjedelmükben! Tovább a vásárlói véleményekhez >>


"Víztisztító készülékre azért volt szükségem mert egyszerűen és tömöröen: ihatatlan volt a csapvizünk."

"Először más víztisztító készülékkel próbálkoztunk, de annak üzemeltetése nagyon sokba került. Áramot fogyasztott, és a víz egy része is haszontalanul folyt el."

"Egészségügyi okok vezettek a konyhai víztisztító, illetve a zuhanyszűrő megvásárlásához. Mindkettőt már legalább másfél éve használom, teljes megelégedéssel."

"Az interneten olvastam és néhány ismerősömtől is hallottam az ívóvizünk szennyezettségéről (ennek bárki utánajárhat, hogy mit is iszunk meg naponta)."

 
Kedves Farkas Tamás!
 
"Köszönöm a megkeresést, az Önöktől vásárolt páramentesítővel és légtisztítóval nagyon elégedett vagyok, elérkezett az idő és lehetőség, hogy a víztisztítót is beszerezzem."